07-01-22
7. - 8. - 9. nap
Kb 1615 km telt el az utolsó bejelentkezés óta. A srácok keresztülszelték a Nyugat-Szaharát, ami egy elég problémás terület. A marokkóiak azt hiszik, hogy az országuk része, a helyiek pedig azt, hogy ez az utolsó afrikai gyarmat. A sivatagot jócskán telepakolták aknákkal, ezért a kitaposott útról letérni meglehetősen veszélyes. Mielőtt Mauritániába érkezett volna a mezőny, a legnagyobb probléma az alkoholkészletek kiürítése volt. Ugyanis az országba tilos bevinni szeszes italt, erre a hatóságok már jó előre felhívták a figyelmet. És akkor lássuk mit tudunk a jó öreg Daciaról:
"400km még az etapig ma. Haladunk az óceán partra. A dákó szépen megy. Haladunk,mint a gép!:)"
"A dáciások jól vannak ma 800km-t vezetnek, homokoztak az óceánpartján. Az auto, mint a doxa óra. Ma buliznak, mert megkell inniuk azt a sok piát, amit kaptak."
Egy január 20-i híradás a Trabantos csapattól: "Akikről még jó híreket kaptunk azok a Dáciás csapat, állítólag jól megy a kocsijuk nincsenek újabb szerviz problémáik." Az alábbi kép is az ő galériájukból származik.
07-01-19
6. nap
Ma már komolyabb földutak is lesznek. Szól a fáma. Tata a célállomás, 790km a táv annak, aki jól tud tájékozódni a GPS-el. Újabb hírforrás, persze csak az orra előtt nem nézi az ember amit keres. Tehát a hivatalos oldalon a fórumban van egy Dacias topik. Az egymás hergelése mellett időnként megjelennek hírek is a srácokról, többek között Tudósító számol be az aktuális helyzetről:
"Örömmel értesítek mindenkit, hogy a Blue Digital Team csapatának autoja, DACIA, elérte a sivatagot,nagyon sok hátrányukat behozták ma a fiuk."
"Tegnap éjjel a dacia vezette a karavant a kõsivatagba, legyõzte a hummert is!Jelentőset faragtunk a hátrányból, jelenleg a 47-ik helyen állunk."
A videó újra az NSO-n és akkor egy kis szemezgetés a többiek beszámolóiból:
"Ifrane után leint az első rendőr, de nem papírokat, hanem úticélt kér, s rögtön jelzi, jó irányban megyünk és hogy kb. még mennyi kilométer van hátra. Megköszönjük és Attilával összenézünk: a magyar és a szerb rendőröket ide kellene elküldeni továbbképzésre."<Samsung csapat>
"Korán reggel kimentek a határra, mivel az ottani idő szerint (hozzánk képest -1 óra) 8-kor nyitott egy bizonyos hivatal, ahol várakozásaik szerint találhattak illetékes marokkói "határ-ügyintézőt". Az átkelés nem volt könnyű és rettenetes gyomorgörcs volt a srácainkon. Nem mellékes, hogy rajtuk kívül százan voltak ott és némi fennforgás alakult ki, miután a nép határőröket vert, egyesek pedig lövöldöztek. Még az is lehet, hogy éppen ezért engedték tovább olyan könnyen a csapatunkat, hogy annyival is kevesebb felháborodott ember legyen ott." <Tiba Motorsport>
07-01-18
5. nap
Merzougáig 770km. Kábé. Két útvonal közül lehetett választani. Az első rövidebb, de nagyon gáz. Keresztül az Atlasz hegységen. Persze a Daciasok ezt választották:
"A 17-es Daciával Bamakoba csapat is rossz útvonalat választott. Ennek köszönhetően ők még jelenleg is az Atlasz hegység szerpentinjeit róják. Értesüléseink szerint ők holap kora hajnalra mérkeznek meg Merzougába, a ma esti célba. A versenyben az utolsó előtti helyen állnak."
A srácoknak továbbra is nagyon jó a sajtójuk, mivel állandóan szolgáltatnak érdekességeket a beszámolókhoz, így gyakran feltűnnek a hivatalos versenyoldalon is. A helyezés amúgy meg egy mellékes dolog.
Az egyetlen folyamatosan elérhető mozgóképes forrásra is sikerül rátalálni így az ötödik napra. A Nemzeti Sport Online kiadása által prezentált NSO TV folyamatosan beszámol az eseményekről, ahonnan az ötödik nap krónikája a képre kattintva megtekinthető.
A többi csapat háza táján is zajlanak az események, megtörtént sajnos az első baleset is, az Axiál Rally Team egyik motorosa keveredett egy szerencsés kimenetelű ütközésbe. A száguldó Trabi pedig egy úszó tanfolyamra neveződött be a pilóták által:
"Szabolcsék mióta Afrikába értek nagyon sok segítőkész emberrel találkoztak és természetesen a helyiek mindenhol nagyon megcsodálták a kis járművet. Amíg aszfaltot éreztek a Trabi kerekei alatt, addig nagyon jó hangulat uralkodott közöttük de a jókedvet a meglepődés váltotta fel, amikor hirtelen eltűnt az aszfalt és vele együtt az út is. Elérkeztek a nagy semmi közepére, ahonnan félelmet nem ismerve továbbindultak a köves útnak látszó terepen, a GPS szerint toronyiránt. A következő akadályt egy folyó jelentette, amin se közel se távol nem láttak hidat. Bátor és már-már vakmerő Trabisaink nem riadtak vissza nekivágtak a folyónak. Első hallásra jó ötletként számon tartott akciójuk azonban szó szerint megfeneklett. A kis Trabi ott állt a folyó közepén és nem akart se előre se hátra megmozdulni. De a páros nem adta fel, sikerült kiszabadítani a Trabit a víz fogságából. Az folyó átszelésének anyagi kára csekélynek mondható, ugyanis a rendszámuk bánta."
07-01-17
4. nap
Először is Kimba tegnap esti helyzetjelentése álljon itt:
"Sziasztok! Jol vagyok, minden rendben. Most szallok kompra Marokko fele. Az ut idaig nagyjabol rendben zajlott, a dacsia azert nem a legmegbizhatobb jarmu, de most mar vegigcsinaljuk. Pusz mindenkinek, es nem aggodni!"
És ahogy a fényképen látható, valóban ott voltak már a kompál srácok:
Erre a napra egy laza kocsikázás volt betervezve Murciaból Almeirába, de gyakorlatilag a teljes mezőny szerte-szét tanyázik Európában. A komp elvileg délelőtt tízkor indult volna, de nem sok autó érte el ezt a járatot. A Csepelcsapat tudósítója így ír az esetről:
"A hírek szerint megérkeztek Almeira-ba, meglepetésü(n)kre több csapat is, többek között a 00-s (Villám Géza) is lekéste a kompot, most együtt várnak, pihennek, az idő jó, rövidgatya, napszemcsó... Este fél 10-kor indul egy gyors komp, amivel már éjfélre ott lesznek Nadorban."
A partraszállás minden bizonnyal tartogat majd pár érdekes sztorit, mivel a hivatalos itinerben így írnak a szervezők:
"A marokkói belépés nem lesz egyszerű. Sokat kell vacakolni a papírokkal. Nem árt ha van nálad francia szótár. Úgy fog kinézni a dolog, hogy sose engednek el, de előbb utóbb el fognak. Legyél nagyon udvarias mindekivel."
07-01-16
3. nap
1106km. Nem kevés. Ez volt a tegnapi napra rendelt penzum. Egy gyors jelentés a főszervezőtől a TV2 Mokkájában. A legtöbb csapat problémákkal küszködik, ezt Villám Géza a következőképpen kommentálta a blogjában:
"Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az emberek 60%-a nincs teljesen tisztában a mai napig, hogy mire vállalkozik, nem olvasta az itinert és nem tanulmányozta a térképet."
Az index a Trabantos csapat kálváriájáról ír, akik egy hamis húsz eurós miatt kerültek bajba Spanyolországban. De a cikkben helyet követeltek maguknak a Daciasok is, akik igyekeznek kihasználni minden kommunikációs csatornát, hogy megerősítsék: a kocsi tovább halad, igaz vannak problémák.
"Elmondásuk szerint ezzel szemben csak annyi a gondjuk, mint minden más 23 éves autóval. Enyhe olajszivárgás, forr a víz, generátorproblémák, de semmi komoly - mondta Barcelonától száz kilométerre a csapat vezetője, Nagy Miklós. Terveik szerint, amint átérnek Afrikába, egy komolyabb nagyjavítást hajtanak végre az autón."
A mezőny egyik érdekes csapata Tiba-Németh duó, akik az autós vontatás Guiness rekordját kísérelték megdönteni egy Nissan és egy Samara segítségével, de Olaszországban csúfos véget ért a kísérletük.
Az olasz hatóság elkobozta a Lada Samarát, mivel egész Olaszországban tilos vontatni. A csapat tagjai némi pénz ellenében lehetőséget kaptak elmenekülni. Mivel minden próbálkozás kudarcba fulladt, amit az olasz hatósági közegekkel tettek, a fiúk végül kénytelenek voltak összebútorozni négyen a Nissanba. Jelenleg az autó látványa pontosan megfelel egy átlag afrikai túraautónak: négy ember, akiknek még annyi szabad helye sincs, hogy a kabátokat levegyék, a csomagok a tetőre vannak kötve, épp csak kecske nincs a tetőn. Sört isznak és kínjukban nevetnek, de nevetnek és ez a legfontosabb! Meg persze az, hogy bár a Nissan csendesen amortizálódik és hatalmas a köd mindennek ellenére haladnak, jelenleg Milano felé.
Mivel a Dacias fiúk nem nagyon tudnak online beszámolni helyzetükről, ezért csak közvetve vannak róluk hírfoszlányok. Például az előbbi Nissanos csapat helyzetjelentéséből:
"Jelenlegi számítások szerint kb hajnal háromra Murcia-ban lesznek. A mezőny sereghajtóját, a Daciás fiúkat már utolérték, segítettek nekik és most együtt haladnak. Rettenetesen fáradtak, saját bevallásuk szerint büdösek, de a megváltó fürdéstől, sör ivástól és pihenéstől még 500 kilométer választja el."
Egy ötletes kép az Uralos csapattól:
07-01-15
1. - 2. nap
Budapest - Velence: no nem az agárdi popstrand volt a cél, de pár autó valószínűleg azzal is beérte volna. 705km a lagúnák városáig. Aztán 776km a francia Meyreulig. A B2 hivatalos oldala szerint a Dacia-val akadtak kisebb gondok, néhányan az olasz-francia határ közelében látták a füstölő személygépjárművet. Az előző napi gyújtásproblémákon tehát úrrá lettek, de vár még jónéhány megpróbáltatás a csapatra. Remélhetőleg tudják folytatni az útjukat. Most igyekszem kiépíteni a hírforrások rendszerét, néhány rajongó például az index fórumán osztja meg a gondolatait a versenyről.
Innen jön például a további info a Daciaról:
"A korábbi hírekkel szemben, nem égett le a Dacia a Budapest-Bamako rallyn, csupán gőz keletkezett a motortérben, miután felfort a víz - ezt látták füstölni a többi versenyzők - mondta Henn Zoltán a BlueDigital Racing Team versenyzője. Az eligazításon pedig azért nem voltak ott, mert az autót szerelték és egyenesen mentek tovább Genovába. Most éppen Spanyolországban járnak, ha minden jól megy, akkor a tervezettnél hamarabb érnek Marokkóba. Ez a komp összeköttetéstől függ. Amennyiben nem sikerül egy közelebbi járatot találni, akkor holnap estére teszik meg az eredetileg számolt távot."
Elindultak
Szombat reggel nagy csinnadratta után elindult a flúgos futam a Felvonulási térről. Dacias csapat jópár interjú után tudott csak útrakelni, és nyomukban mindvégig ott fog haladni a Hilux-al Szabi, hogy rutinjával minél jobb helyezéshez segítse csapatukat.


